Tiszta Vzrt Alaptvny

Aktuális

Facebook rajongók
Feliratkozás hírlevélre
Bejelentkezés

Bóbita Óvoda

 

Bobita-ovoda

Környezeti nevelés

Harmóniában önmagunkkal, harmóniában a környezettel

Zöld Óvoda Programunk

 

Mottó: "Ezt a földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön."

 

Óvodánk helyi nevelési programjának alappillérei a környezeti nevelés, az egészséges életmódra nevelés és a testi nevelés. E három terület szoros kapcsolatban van egymással, hiszen egészséges környezetben , sok mozgással, játékos módszerekkel lehet megfelelően  fejleszteni a gyermekek egész lényét, test-lelki kiteljesedését.

Intézményünk megnyitása óta kiemelt területként kezeljük a környezeti nevelést. Ez nem csak az intézményünk közelében élő családok igényeit elégíti ki, de összhangban van a nevelőközösségünk törekvéseivel is .A környezet megismerése, megszerettetése és védelme hosszú folyamat. Az óvodai nevelés a családi nevelés mellett a legalkalmasabb arra, hogy megkezdődjön a környezethez való pozitív viszony alapozása, alakítása. Olyan visel-

kedés mintákat közvetítünk, amelyek elsősorban az érzelmeiken keresztül hatnak a gyermekekre. Helyi adottsá-gunkból adódóan (lakótelepi környezet) elsősorban az épített környezet megismerésére, megszerettetésére, védelmére van módunk. Ugyanakkor igen fontosnak tartjuk, hogy tiszteljék az élő természetet, növényeket, állatokat. Céljaink megvalósulása érdekében változatos, játékos és motiváló tevékenységeket szervezünk -oly módon, hogy abban a szülők is aktív szerepet vállalhassanak. Törekszünk a párhuzamos partneri kapcsolat kialakítására, várjuk e nevelési területtel kapcsolatos ötleteiket, segítségüket. A természet szerető környezetkímélő magatartás, - a pozitív viszonyulás személyiségbe történő beépülését az óvoda csak a családok megnyerésével, a közös törekvések eredményeként valósíthatja meg.

Cél:

-          Az élő és élettelen környezet megismertetése, a természeti és társadalmi lakókörnyezethez  fűződő pozitív érzelmi   viszony megalapozása

-          Sokrétű tevékenység  biztosítása, melynek során átélik a gyermekek a felfedezés örömét, megtapasztalják környezetalakító munkájuk eredményét

-          Viselkedésükben jelenjenek meg környezet-harmonikus jártasságok, készségek

-          Közvetlen tapasztalataikon „ érzelmi kötödésükön keresztül jussanak el környezetük megbecsüléséhez, védelméhez

-          A gyermekek érdeklődésére, cselekvési vágyára, érzelmi vezéreltségére alapozva korszerű szokásrendszert, gondolkodásmódot és viselkedés-kultúrát alapozunk

Feladat:

-          Az életkori sajátosságoknak, a helyi adottságoknak megfelelő műveltségtartalmak kidolgozása, sokféle tevékenység és élmény biztosítása

-          A nevelési területek és tevékenységi formák komplexitásának biztosítása

-          Konkrét cselekvésbe ágyazott összefüggéseket  felfedeztetni – ökológiai szemléletmód alapozása, miszerint minden mindennel összefügg a természetben.

 

A gyernek lényét az érdeklődés a megismerési vágy hatja át. A világ felfedezése motiválja  fejlődését. Érdekli minden jelenség, történés, tárgy amivel csak kapcsolatba kerül. A pozitív és negatív tapasztalatok élményei, az általuk keltett érzelmek ösztönzik az összefüggések keresésére. A viselkedésminták, attitűdök elsajátítódása közvetlen tapasztalatok útján történik – modellkövetéssel: elleséssel, megfigyeléssel, utánzással. Fontos a személyes példamutatás. A tanulási folyamatban meghatározó, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, melyet az életkori sajátosságaik biztosítanak számukra: A kíváncsiság, az érdeklődés, a motiváltság, a bizalom, a jókedve, a humor, az érzékeik használata, a cselekedtetés, a találgatás lehetősége, a tévedés szabadsága, a felfedezés, a megtalálás, az alkotás, az együttműködés és a játék öröme.

Kirándulásokat szervezünk, kertszépítő napokat a szülőkkel, családos kirándulásokat,  papírgyűjtést, kiállításokon veszünk részt, gyógynövény-kiskertet valamint veteményes-kertet alakítottunk ki, komposztálunk, részt veszünk a madárvédelemben. Örökbe fogadtunk több állatkerti állatot: zsiráf bébit, majd egy kis zebrát, Wepesit, tavaly pedig a Bóbita nevű kisoroszlánt egy állatkerti kirándulás során. Évek óta  takarékoskodunk a vízzel. Gazdag, játékos programokat szervezünk a Zöld jeles napokra.

Programjaink helyszínei: óvodakert ,óvoda környéke (séták), Állatkert, Népliget, Vadaspark, Mogyoróhegy, Margitsziget, Természettudományi Múzeum, Közlekedési Múzeum, Planetárium ,János-hegy, Szentendre, Agostyán, Tűzoltóság,, piac, uszoda, KMO

 

Folyamatos környezetvédő programjaink:

- Belső és külső környezetünk esztétikájának tisztaságának megőrzése , fejlesztése

-          Szelektív hulladékgyűjtés

-          Komposztálás (talaj védelme)

-          Papírgyűjtés mellyel hozzájárulunk a természeti kincseink (fák, víz mennyiségi )védelméhez.

-          Takarékoskodunk az energiákkal( víz mennyiségi védelme, takarékoskodás az elektromos árammal).

-          Megismertetjük és gyakoroltatjuk a gyerekekkel

a.) minden élő tiszteletét

b. )az épített környezetesztétikájának megismertetését, szeretetét, tiszteletét.

-     Az emberi munka értékének megláttatása, munkájuk megbecsülése, gyönyörködtetés

-          A környezeti neveléssel kapcsolatos információáramlás biztosítása a szülői értekezleteken és felhívó jellegű esztétikus faliújságokon.

-          A fajok széleskörű megismertetése érdekében folytatjuk a „hónap állata, és növénye „ c. sorozatot. Ennek keretében havonta más állatról kerül ki kép és rövid ismertető, az erre rendszeresített faliújságon.

-          Madárbarát óvoda-program , WET -vízvédelmi program

-          Csodálatos gyógynövény kiskertünk van , ahol a fajok neve is jól látható módon van feltüntetve.

-          Zöld ünnepeink megünneplése korcsoportnak megfelelő gazdag programokkal; Állatok Napja-okt.4.Víz világnapja márc.22.,Föld Napja ápr.22.,Madarak Fák Napja máj.10.

 

Az elmúlt esztendőkben kiemelkedően gazdag programokkal valósítottuk meg a környezeti nevelésünk céljait. Sikereinket bizonyítják eredményeink, és a partnereink (szülők, gyerekek fenntartók) visszajelzései is. Környezeti nevelésünk fejlődése érdekében több  akkreditált továbbképzésen vettünk részt: WET- vízvédelmi tanfolyamon( 2 fő),Zöld Óvoda továbbképzésen ( 2 fő),Környezeti nevelés” szobában- szabadban” c.( 1 fő) A kerületi környezeti pályázaton évek óta az élbolyban szerepelünk..

 

Büszekségeink, eredményeink:

-          WET- es program bevezetése, Madárbarát- óvoda program beindítása

-          Saját hő- központ kiépítése, Palackzsugorító gép vásárlása, használata

-          Aranykanna –díj,  Bóbita Óvoda Kiskertje-díj( óvodán belüli verseny)

-          Sziklakertek bővítése, gyógynövénykiskert kialakítása, konyhakert kialakítása

-          Kapcsolatok építése civil szervezetekkel ( Ma & Holnap c. újsággal -publikálásaink a zöldike-rovatban, cikkeink megtalálhatók a honlapunkon, 2008-) Tiszta Vízért Alapítvánnyal való kapcsolat felvétel

-          ZOHE ( Zöld Óvoda Hálózat Egyesület ) megalakulásában(2008) és munkájában való részvétel

-          Zöldike c. óvoda újságunk szerkesztése, megjelentetése( 2008)

-          Zöld Óvoda cím elnyerése(2006,2009)

-          A kerületi környezeti pályázaton elnyertük a Környezetvédelmi Bizottság „ Kispesti szebb környezetért” c. Különdíját( 2009)

-          Felvettük a kapcsolatot a Zöldprogram irodával- Részt veszünk a „Fogadj örökbe egy közteret!” –programjukban.(2009)


 

 

Birszán Zsoltné

óvodapedagógus

ZOHE ellenőrző testületi tag

 

A Bódita Óvoda címe: 1193 Budapest, Csokonai u. 5.

 

Facebook MySpace Twitter Digg Delicious Google Bookmarks Megosztás az IWIW-en RSS Feed 
Tiszta Vízért Alapítvány aktuális pályázatok Tiszta Vízért Alapítvány információk a vízről, víztisztítás, víztisztító, csapvíz, tiszta víz Képgaléria, képek a vízről, víztisztításról, víztisztítókról webaruhaz

AgroNaplo_banner_150x151   civiljutub.hu -a magyar civil szervezetek videómegosztója, videó-adatbázisa, youtube-ja